ROSWELL  DEMO  4

10. fejezet

Az U2-program és a Corona projekt : kémek az űrben

 . . .  A helyzet ezzel szemben az volt, hogy az Eisenhower-adminisztráció vége felé a civil NASA mind a hadsereget, mind a légierőt eléggé hatékonyan kiszorította a műholdakkal kapcsolatos ügyletből. Egy közös pénzalapot is a rendelkezésükre bocsátottak, csakhogy végre mi is szatelliteket tudjunk kilőni az űrbe, és megmutassuk a világnak, hogy mi is vagyunk valakik. A szovjetek ugyanis első körben megvertek bennünket a Szputnyikkal, és a helyzet csak még tovább rosszabbodott, amikor sem a hadseregnek, sem a haditengerészetnek nem sikerült műholdat fellőnie. Biztos forrásból tudom, hogy amikor a Corporal néhány centimétert fölemelkedett, majd hanyatt dőlve rázuhant a kilövőállásra, és apró szilánkokra robbant, s mindehhez a New York Daily News egész oldalas főcímében ezt a kommentárt fűzte: „Ó, jaj!, Nyikita Hruscsov harsányan hahotázott. Néhány ilyen sikertelen kísérlet után.

    . . .  Az U2 egyébként olyan gép, amelyet rendkívül nehéz vezetni. Elképzelhető, hogy Powers zuhanórepülésbe kezdett, és nem bírt kijönni belőle. Ahogy a gépe a föld felé száguldott, talán annyira összezavarodott, hogy nem tudta visszanyerni az uralmát a gép fölött, és nem jutott jobb az eszébe, mint hogy megrántsa az ülése mellett levő kart, és katapultáljon. Powerst élve fogták el, a kamerák elé hurcolták, és arra kényszerítették, hogy a nyilvánosság előtt vallja be: kémkedett a Szovjetunióban. Hruscsovnak megvolt a jó ürügye, amiért lemondhatott egy csúcstalálkozót Eisenhowerrel, és a Legfelsőbb Tanács előtt karrierje egyik legnagyobb előadásával parádézhatott. Eisenhoweren pedig beteljesedett, amitől mindig is legjobban félt, hogy nyilvánosan megszégyenítik, és kénytelen lesz bevallani Hruscsovnak, hogy ő küldte át az U2-t a Szovjetunióba. Kényszeredetten megígérte Hruscsovnak, hogy nem lesz több U2-berepülés, kiiktatva ezzel az egyetlen használható felderítési eszközünket, és gyakorlatilag megvakítva bennünket nemcsak a Szovjetunióval kapcsolatban, hanem annak kérdésében is, miben mesterkednek a földönkívüliek odaát Ázsiában. 

  . . .   Ezek után el lehet képzelni, micsoda örvendezés volt a Pentagonban, amikor a Corona épségben visszatért a Földre, és sikerült előhívnunk az első fotókat. Egyrészt lényegesen jobbak voltak, mint amiket az U2 készített, ráadásul a Corona a szovjetek szemében teljes mértékben láthatatlan volt. A Legfelsőbb Tanácstól maga Hruscsov rejtette el az információt, Eisenhowernek meg persze volt annyi magához való esze, hogy ne tegyen erről nyilvános bejelentést. 

11. fejezet

Holdbázis projekt

  . . .  Amikor elfoglaltam a posztomat a Pentagonban, ez is azok között a projektek között volt, amelyeknek továbbfejlesztését Trudeau tábornok az én kezemre bízta, -Ezek a fiúk ott a NASA-nál lassan már az egész rakéta és űrkutatási témát átveszik, Phil – mondta. – A hadsereg már az asztalon hagyott morzsákat sem kapja meg.

  . . .  A baj csak az, hogy elfelejtenék az ügy számára megnyerni a földönkívülieket, akik évtizedek – ha nem évszázadok – óta szisztematikusan megsértik bolygónk légterét, és máris hadműveleti bázist létesítettek a Holdon. Trudeau tábornok és az amerikai katonai vezetés nagy része szemében rémisztő perspektívát jelentett az a viszonylagos könnyedség, amellyel a szovjetek teherszállító műholdakat, valamint kozmonautákat állítottak Föld körüli pályára. 

 . . .  Így viszont ez a sokéves titkos tevékenység könnyen nemkívánatos véget érhetne. Nem, a munkacsoport érdekeinek sokkal inkább az felelt meg, ha az űrkutatás egy civil szervezet kezébe kerül, amelynek bürokráciáját sokkal könnyebb ellenőrzés alatt tartani, és amelynek személyzetét – legalábbis ami az elindulást illeti – a munkacsoport tagjai jelölhetik ki. Ezzel aztán gigantikus és bürokratikus küzdelem vette kezdetét olyan személyek között, akik ugyanazokhoz a szervezetekhez tartoztak, csakhogy más titkossági fokozatú, más politikai célkitűzésű, sőt még az elmúlt években történtekről is eltérő információkkal rendelkező pozíciókban. 

   . . .  A katonai kommunikációs rendszer összehasonlíthatatlanul jobb lenne egy holdbázisú reléállomás beiktatásával, amely jóval nagyobb hatósugarat biztosítana, és nyilván jóval ellenállóbbnak bizonyulna bármiféle Földön zajló konvencionális vagy nukleáris háborúval szemben is. Trudeau tábornok azonban legnagyobb aduját még csak most játszotta ki.

„Holdbázisú fegyverrendszerek földi vagy világűrbeni célpontok elleni bevetése minden bizonnyal kézenfekvőnek és kívánatosnak bizonyul majd" – írta a hadsereg utánpótlási főnökének, először adva tanújelét annak, hogy Douglas MacArthur tábornokkal együtt hiszi: a hadseregnek egy napon nemcsak a Földön, hanem a világűrben is hadműveleteket kell majd végrehajtania. A tábornok előre átlátta annak lehetőségét, hogy egy holdbázisú kommunikációs hálózat segítségével nyomon lehet majd követni a Földről fellőtt vezérelt rakétákat, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy ilyen rakétákat az űrből is ki lehet lőni, és erre nemcsak ellenséges földi kormányzatoktól, hanem a földönkívüliek részéről is számíthatunk. Úgy vélte, pontosan ennek a holdbázis projekteknek a segítségével lehet majd megvédeni a földi civil lakosságot és haderőt a Föld körüli pályáról vagy a világűrből elindított támadásokkal szemben. 

 . . .  A tábornok szerint az előretolt helyőrség létesítése olyan különleges vállalkozás, amelynek hasonló hangsúlyt és prioritást kell élveznie, mint a második világháborús Manhattan projektnek. A már működőképes holdbázist, az az egyesített űrparancsnokság fogja irányítani, amely a jelenlegi katonai vezetés meghosszabbítása. A világűr és annak is különösen a Földet és a Holdat körülölelő szférája olyan hadszíntérként fog majd szerepelni, amelyre minden időben az aktuálisan erényes katonai játékszabályok lesznek érvényesek. 

    . . .  Így viszont ez a sokéves titkos tevékenység könnyen nemkívánatos véget érhetne. Nem, a munkacsoport érdekeinek sokkal inkább az felelt meg, ha az űrkutatás egy civil szervezet kezébe kerül, amelynek bürokráciáját sokkal könnyebb ellenőrzés alatt tartani, és amelynek személyzetét – legalábbis ami az elindulást illeti – a munkacsoport tagjai jelölhetik ki. Ezzel aztán gigantikus és bürokratikus küzdelem vette kezdetét olyan személyek között, akik ugyanazokhoz a szervezetekhez tartoztak, csakhogy más titkossági fokozatú, más politikai célkitűzésű, sőt még az elmúlt években történtekről is eltérő információkkal rendelkező pozíciókban. 

 12. fejezet

A mikroprocesszor: a roswelli katasztrófa helyszínétől a Szilícium-völgyig

Miközben Fort Belvoirban már dolgoztak a maradékfény-felerősítő éjszakai látókészülék fejlesztési projektjén, és a Horizont projekt csapata az USA űrprogramjának civil irányítóit győzködte, figyelmemet azok a félvezető lapkák kötötték le, amelyek a roswelli katasztrófa helyszínén egy nagyobb méretű műszerről töredeztek le. Egészen addig nem tulajdonítottam nekik nagyobb jelentőséget, amíg Trudeau tábornok egy napon megkért, hogy vizsgáltassam meg őket alaposabban. – Beszéljen az alamogordói rakétaszakértőkkel ezekről, Phil – mondta. 

 . . . Az elektronikai ipar tíz év alatt hatalmas technológiai ugrást vitt véghez, és el kellett gondolkodnom magamban azon, vajon nem került-e ki a tudtomon kívül valamilyen roswelli anyag, mielőtt 1961-ben átvettem a külföldi technológia részleget. Amikor először mutattam meg a szilíciumlapkákat Trudeau tábornoknak, még nem tudtam, hogy milyen gyorsan kapcsolatba kerülök az akkor még csak szárnyait bontogató számítógépiparral, és apró, láthatatlan fogaskerekévé válok annak a folyamatnak, amelynek eredményeképpen tizenöt évvel később elkészültek az első mikroszámítógépes rendszerek, és megkezdődött a személyi számítógép forradalma. 

 . . . Először is felhívtam Hermann Oberth professzort, hogy megtudjam, a roswelli katasztrófa óta egyáltalán történt-e valamilyen előrelépés ebben az ügyben. Dr. Oberth ismerte az alamogordói tudósokat, és valószínűleg tudott arról a beszélgetésről is, amelyet Twining tábornok folytatott az alamogordói csoporttal, közvetlenül a jármű felderítése után. Vajon a szilíciumchipek is szóba kerültek? És ha igen, akkor vajon mihez kezdtek a tudósok azokkal a chipekkel akkoriban, amikor az ENIAC elnevezésű első működőképes komputert felkurblizták az aberdeeni Utánpótlás Kísérleti Telepen Marylandben? – Igen, a Walker Field hangárjában ezeket is bemutatták – mondta dr. Oberth. – Az alamogordóiak mindannyian Roswellbe repültek Twining tábornokkal, hogy ellenőrizzék a szállítmányt. 

 . . . A nagyítóüveg alatt nem egyetlen félvezető kapcsolót láttak, hanem megszámlálhatatlanul sok kapcsolóból álló integrált áramkört vagy áramkörrendszert. Nem voltak biztosak a dolgukban, mert addig még csak hasonlót sem láttak, de bepillantást nyertek abba, milyen lehet az elektronika jövője, ha megtalálják annak a módját, hogy a Földön is előállítsanak ilyen áramköröket.  

 . . .  A mikrokomputer korszakának történetírói közül nem egy megírta, hogy 1947 előtt senki nem látta előre a tranzisztor feltalálását, és senki még csak nem is álmodott olyan félvezetős technológiákról, amelyek szilícium- és nem szénalapúak, mint Edison izzócsöve. A tranzisztor feltalálása olyan ugrás volt a technika történetében, amely nem hasonlítható a mechanikus számológép, az analitikus gép vagy a harmincas negyvenes évek számítógépeinek megalkotásához. 

A  13-17. fejezetet lásd a magyar nyelvű könyvben:

A ROSWELL TITOK

itt